- hitvalló bizonyságtétel -
1. Hiszünk az egy igaz, örök Istenben, aki egyszülött Fiát adta, hogy a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztusban megnyerjük bűneink bocsánatát és az örök életet, újjászületvén a Szent Lélektől való hit által.
2. Elismerjük az egyetemes keresztény egyház létét, mely szerint mindenütt van a Krisztusnak élő közössége, azaz keresztény gyülekezet, ahol az evangéliumot hirdetik, és élnek a szentségekkel.
3. Csak két szentséget ismerünk el, a keresztséget és az úrvacsorát, mert ezeket Jézus Krisztus parancsolta. A többi pedig emberi kitalálmány.
4. Nem imádjuk Jézus édesanyját, aki kétségkívül ember volt, mint mi. Nem imádkozunk hozzá, és nem kérjük a közbenjárását.
5. Az egy örök, igaz Isten helyett vagy mellett nem imádjuk az angyalokat és szenteket, vagy egyéb eltávozott lelkeket sem, és nem imádkozunk hozzájuk.
6. A templomban nem tűrjük meg a szobrokat és a képeket, mert a Tízparancsolat ezt nyomatékosan tiltja.
7. Nem ismerjük el sem a római pápa, sem a moszkvai, konstantinápolyi vagy egyéb pátriárkák és főpapok hívek feletti különös hatalmát, mert az egyháznak csak egy feje van, a Jézus Krisztus.
8. Nem ismerjük el az apostoli successio-t, mely szerint Jézus Krisztus kézrátétel által olyan külön lelki hatalmat adott volna apostolainak, hogy az apostolokon keresztül a püspökök ezt az erőt ugyancsak kézrátétel által nemzedékről-nemzedékre átörökítették volna egymásra.
9. Hisszük, hogy Jézus Krisztus egyszeri keresztáldozata elégséges minden hívő ember bűneinek bocsánatára, és hogy rajta kívül nincs szükség más közbenjáróra, és hogy bűnt teljességgel csak az Isten bocsáthat meg. Ezért ugyan a bűnös ember bűnbánata és a bűnvallás elengedhetetlen része az engesztelésnek, a gyónás intézményére azonban nincs szükség.
10. Hisszük, hogy nincs szükség a holtakért való imádságra, mert ők Isten ítélőszéke előtt vannak.