Van egy magyar, szállóigévé vált sóhajtás, hogy lesz még szőlő, és lesz még lágy kenyér. Vagyis bízzatok testvérek, mert jó az Isten, jót ád. Mi magyarok még a nemzeti himnuszba is belefoglaltuk, hogy elég volt a szenvedések és nyomorúságok sorozatából, ráadásul olyannyira, hogy Kölcsey Ferenc már 1823-ban írásba adta, hogy megbűnhődte már e nép a jövendőt (is).

Amint a következő századok azt tanúsíthatják, hogy bárcsak a próféta szólt volna belőle, hiszen 1823 óta csapás-csapás után látogat bennünket, mégpedig nem csak háborús időkben,

hanem az úgynevezett békeidőkben is.

Régen a fegyvercsörgéstől mentes éveket boldog békeidőknek hívták, mikor a nemzetek erőt gyűjtöttek, lélegzetet vettek, legalábbis a bölcsőket és a kaszárnyákat megtöltötték, de mára

már a béke évek is a pusztulást hirdetik.

Ugyan nem csak nálunk, hanem az egész kerek világon, akár gazdasági válságról szóljanak a hírek, akár a globális felmelegedésről mesélnek, akár a 2012-es végítélettel riogatnak, vagy csak a békeidők térben korlátozott mészárlásait ecsetelik.

A pusztulás szaga járja be a földet és a tengereket, s a nagy haláltáncban a megromlott erkölcsök még tovább romlanak. Hát valóban szükségünk volna egy kis bíztatásra, a szebb jövő reménységére, hogy talán egyszer valóban lesz még szőlő és lágy kenyér mindenkinek, ráadásul ebben a sorrendben. Előbb a szőlő, s aztán a kenyér.

Ugyanis bibliai szimbolikában a szőlő és a bor a spiritualiatás metaphorája, a kenyér pedig a testi létezésé.

Amikor mi keresztények az Új Bor ünnepét éljük, szó sem lehet a bor ünneplésének Bacchus-i, kicsapongó változatáról, hiszen a test mámora és a lélek öröme között kibékíthetetlen ellenségeskedés van. Az Új Bor ünnepe nekünk Jézus Krisztus áldozatáról szól, aki az Utolsó Vacsorán azt mondja a tanítványoknak, hogy e pohár amaz Új Szövetség az én vérem által, mely sokakért kiontatik, másfelől pedig, hogy "Bizony, mondom néktek, hogy nem iszom többé a szőlőtő terméséből addig a napig, amikor újat iszom az Isten országában."

A Krisztus keresztáldozata pedig Isten láthatatlan szeretetének a látható megnyilvánulása volt. A Lélek erejének ünnepe. A halál erői szétforgácsolnak, szétszakítanak bennünket, akár

családban, akár nemzetben, akár emberiségben gondolkodunk és élünk.

Egyes-egyedül csak a Krisztus áll szemben minden sötétséggel, az ő szent Lelkének erejével.

Őbenne van az élet, amely megtartja a családokban a szeretetet. amely egyesít minket nemzetként és globális emberiségként is, nem azért, hogy a nemzetközi pénzváltóknak

rabszolgáljunk, hanem hogy Isten mind nagyobb dicsőgére éljünk, szeretetben, szépségben és szentségben. Ámen

György L. Attila